Új vezetés az Új Színház élén, megszűnik a Gödör Klub
A Gödör Klubtól és az Új Színház eddigi vezetésétől búcsúztak a fővárosban.
A színházban nyílt délutánt tartottak: Márta István, leköszönő igazgató vezette körbe a kulisszák mögött a nézőket. Ők szintén nem értenek egyet Dörner György színházigazgatói kinevezésével. A Gödör Klub pedig koncertsorozattal búcsúzik az Erzsébet tértől. A hely működtetését ugyanis egy másik cég veszi át, a Gödör helyén pedig az Akvárium nevű kulturális hely kezdi meg a működését, szintén februártól.
Február 1-jétől az Új Színház irányítását Dörner Györgyre bízta a főváros. A színház jelenlegi vezetése kezdetektől fogva tiltakozott a kinevezés ellen.
Most, az utolsó premier után búcsúsétát, vagyis csendes közönségtalálkozót rendeztek. Minden érdeklődő bemehetett a kulisszák mögé, például az öltözőkbe.
A jelenlegi színházvezetés szerint tizenhárom év kemény munkáját zúzza szét egy érthetetlen és megmagyarázhatatlan politikai döntés.
„Egy zártabb színház lesz, és nem az a fajta nyitott út, amit én tizenhárom éven át tettem, hogy az európai és a magyar darabokat, a klasszikus, és kortárs magyar szerzőket is bemutatva a budapesti és az országos közönségnek egy nyitott művészszínházat teremtsünk” – fogalmazott az ATV-nek adott interjújában Márta István távozó igazgató.
Az Erzsébet téri Gödör Klub is átalakul. Már jóformán nincs is ott semmi, csak üres asztalok, székek és egy molinó, amelyen az olvasható, hogy februártól ez már nem az ő helyük. Szerdától már Akvárium néven működik tovább a hely, miután egy másik cég veszi át az üzemeltetést.
„Nagyon kevés időt hagytak nekünk a levonulásra, két hetet mindössze. Két hét alatt kellett megszervezni a cuccok elszállítását, elköszönni a tértől, illetve a közönségünktől, úgyhogy egy nagyon kapkodó, feszített tempójú két hét áll mögöttünk” – közölte az ATV-vel Maróti Dániel, a Gödör Klub programszervezője.
A Gödör Klub koncertsorozattal, színházi előadásokkal, és kiállításokkal búcsúzik az Erzsébet tértől. Úgy tudjuk, az Akvárium alapvetően a Gödörben megszokottá vált programok és fellépők átemelését tervezi a repertoárba. (atv.hu)
Márta István búcsúlevele a színház honlapjáról:
[important title="Kedves Barátunk!"]13 esztendő munkáját zúzza szét az érthetetlen és megmagyarázhatatlan politikai döntés. A miértre nincs logikus válasz, az okozott kár viszont – valószínűleg - tetemes lesz. A színházban és sokak lelkében is.
A hazafiság, a nemzet, a magyarság tiszteletre méltó eszménye a közhely szintjére száműzetik, a színház több ezer éves nyitottságának ellentmondó gyűlölet és negédes bájolgás térnyerése csak önmagába zárt színházat teremthet.
103 éves csodálatos épületünk sok mindent elbírt már, bíznunk kell abban, hogy – mint eddig - a jövőben is a jó lelkek segítik megőrizni azt a világra érzékeny és nyitott „szentélyt”, amelyben mostanáig szorosan összefonódva élt együtt a magyar és európai kultúra. Kabos, Bajor Gizi, Dajka Margit, Tolnay Klári, Bulla Elma, Páger Antal, Sennyei Vera, Hevesi Sándor, Várkonyi Zoltán, Both Béla, Kazimír Károly, Kazán István, Meczner János, Székely Gábor, az itt pályakezdő Darvas Iván és színházunk társulati tagjaként tragikus fiatalon pályavégző Bubik István, a névtelen színészek, dramaturgok, színpad-és világosító mesterek „szellem-árnyai” fogták a kezünket, segítettek színházat csinálni.
Most néhányan távozunk, később többen is követnek majd bennünket, mások maradnak, mert nincs más választásuk, vagy maradnak, mert hiszik, hogy jobb színház lesz a Paulay Ede utcában, mint eddig volt.
Egy biztos. Február 1-től új időszámítás kezdődik hányattatott és szép múltú színházunk falai közt - és azon kívül is…
Thomas Mann-nal, a katalán Galceránnal és a dán Jokum Rohdeval búcsúzunk Önöktől, fogadja szeretettel januári bemutatóinkat.
A februári műsort mi szerkesztettük, maradék repertoárunkat még ebben a hónapban is láthatják. Később már nem biztos.
Arra, ami márciusban következik az Új Színházban, legyen kíváncsi és ne fordítsa el a fejét!
Köszönöm eddigi szerető figyelmét:
Márta István igazgató
[/important]







Jól értesült vagy? Programot ajánlanál? Küldd el
Van egy jó fotód, videód Budapestről? Úgy érzed sikerült megragadnod valami érdekes témát? Küldd el a fájlt vagy a linket az info[kukac]keruletiujsag[pont]hu címre egy rövid leírással!
Please wait...





