Budapest, te drága! A Körúton beszélik A BKV profitál a magas benzinárból

Kettészakították a fővárost a drasztikus benzináremelések. A Blikk forgalomszámlálási adatokat elemezve azt írja, hogy Pesten egyre kevesebb az autó az utakon, míg Budán több utca is zsúfoltabb lett.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a főváros számos pontján méri, hogy hajnali 5 és este 11 óra között hány jármű halad át a vizsgált kereszteződésen. Ezekből az adatokból rajzolódik ki, hogy a drasztikus benzináremelések láthatóan kettészakították a várost.

Kevesebb az autó például a pesti Örs vezér tere környékén, az Árpád úton és a Róbert Károly körúton is. Ezzel szemben Budán, az Andor utcánál 20 százalékkal is nagyobb a forgalom, mint egy éve, és zsúfoltabb lett Szerémi út és a Galvani utca, illetve a Fehérvári út és a Tétényi út környéke.

A pesti oldalon már nincsenek dugók - mondja a taxis.

"Tényleg több a kocsi Budán. A pesti oldalon viszont már nincsenek dugók, ezért gyorsabban lehet haladni és még az autó is kevesebbet fogyaszt" – osztotta meg tapasztalatait Szabó György taxis.

A lapnak nyilatkozó szociológus szerint a jómódú budai családok legfeljebb 550-800 forintos benzinárnál tennék le az autót.

A BKV bevételein már látszik, hogy a 440 forintos üzemanyagár mellett egyre többen látnak alternatívát a tömegközlekedésben. Az elmúlt időszakban éves szinten két-három százalékkal emelkedett az utasok száma.

Forrás: Blikk

Szólj hozzá!

A trágár, vagy törvénysértő, valamint reklámnak minősülő hozzászólásokat automatikusan töröljük.


Biztonsági kód
Frissítés

Budapest, te drága! - A körúton beszélik

Szolgálati közlemény

A tesztüzemben újraindult keruletiujsag.hu egyes hírei erősen szakállasak, a rovatok feltöltése folyamatos. Az oldal hasznosságához Te is hozzátehetsz, ha
1) jelzel egy hibát,
2) küldesz egy hírt, fotót, videót,
3) javaslatot teszel,
4) elvállalod egy vagy több kerület szerkesztését, amivel zsebpénzt kereshetsz.

Segítség a bajban







Partnereink



Hirdetés

Mondd el gyermekednek

Túl régi a flash a gépeden. Sajnos a videót csak akkor tudod megnézni, ha frissíted.

Szerinted

hány színesfémátvevő hely van a 10. kerületben?

Mi őket választottuk


Motoros futár a X., XIV., XVI., XVII., XIV., XV., XIII. kerületben egységesen 2000 Ft, oda-vissza 2700 Ft. Mennyiségi kedvezmények.
Tel.: 06-20/414-0190

Figyeljünk rájuk!

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) korábbi kampányához csatlakozott a keruletiujsag.hu is. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülők felelősségét a gyerekek médiafogyasztási szokásainak alakításában. Komoly veszélyekkel jár, ha a gyerekek ellenőrzés nélkül tévéznek. Ne a tévé nevelje a gyereket!Túl régi a flash a gépeden. Sajnos a videót csak akkor tudod megnézni, ha frissíted.

Legyél a tudósítónk!

Jól értesült vagy? Programot ajánlanál? Küldd el nekünk! Véleményedet is várjuk! A cikkekhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz.

Küldj fotót, videót!

Van egy jó fotód, videód Budapestről? Úgy érzed sikerült megragadnod valami érdekes témát? Küldd el egy pár szavas leírással, és - igény szerint - neved feltüntetésével közzétesszük.

Kapcsolat

Üzleti vagy egyéb ajánlatokat az info[kukac]keruletiujsag.hu címre várunk.