Hirdetés

MSZP: tipikus példája a fideszes arroganciának

A szocialista Alexa György arra szólította fel a fideszes Pesti Imrét, hogy vagy a XVII. kerületi lakosoktól, vagy az összes adófizetőtől kérjen bocsánatot.

Alexa György

Az MSZP-s képviselő pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyik országos napilap pénteken azt írta: a politikus a fővárosban lakik, de miután a Pest megyei Turán van háza, havonta 110 ezer forint lakbértámogatást vesz fel a parlamenttől. Számításai szerint ennek összege Pesti Imre képviselővé választása óta több mint négymillió forintra rúg.

Hozzátette: nemrégiben, egy XVII. kerületi rendezvényen Pesti Imre aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a kerület lakosainak életét komolyan zavarja a repülőtér és az autópálya zaja. A rendezvényen hangsúlyozta, hogy kerületi lakosként ezt kötelessége szóvá tenni.

Alexa György azt mondta, hogy ha Pesti Imre utóbbi kijelentése igaz, akkor a képviselő több mint négymillió forinttal rövidítette meg az adófizetőket. Hozzátette: a jogszabály lehetőséget ad arra, hogy ha egy képviselő nevén nincs budapesti ingatlan, akkor felvegye a lakbértámogatását, de "úgy tűnik", az ellenzéki politikus visszaél ezzel a lehetőséggel.

Alexa: a Fidesz szeret másokkal szemben magas erkölcsi követelményeket megfogalmazni.

 

Alexa György úgy fogalmazott, hogy a Fidesz szeret másokkal szemben magas erkölcsi követelményeket megfogalmazni, és a "szokásos fideszes káromlókórusokból" is kiemelkedik néhány, erősen vádló vagy durva megfogalmazásokat használó "erkölcstanító", és ő ilyennek tartja Pesti Imrét is.

Elmondta azt is, hogy Pesti Imre városatya is, aki a képviselői és tanácsnoki tiszteletdíja mellett több kórházban betöltött felügyelőbizottsági tagsága után is bevételhez jut. A szocialista politikus szerint az ellenzéki képviselő legalább havi egymillió forintos jövedelemre tesz szert.

Azt mondta, Pesti Imre tipikus példája annak a "fideszes arroganciának", amely sokáig akadályozta, hogy megnyugtatóan és átláthatóan rendezhessék a képviselői költségtérítés ügyét. Feltette a kérdést, hogy a fideszes képviselő "hajlandó-e az évek alatt jogtalanul felvett készpénzt visszafizetni vagy a krízisalapba befizetni" illetve, hogy a Fidesz hajlandó-e visszahívni a képviselőt köztisztségeiből.

Pesti ImreAz MTI kérdésére, hogy szerinte az is jogtalan volt-e, amikor a 2002-2006-os ciklusban a szocialista Nyakó István 13 millió 835 ezer forint utazásiköltség-térítést vett fel, Alexa György azt mondta, két különböző esetről van szó. (Az egyik napilap akkori kalkulációja szerint a szocialista képviselőnek évente 164 ezer 876 kilométert kellett utaznia, ami az esetet publikáló lapok számítása szerint elegendő lett volna arra, hogy minden nap oda-vissza megtegye az utat Borsod megyei választókerülete és Budapest között.) Ha Pesti Imrének szüksége van fővárosi lakásra, akkor az Országgyűlés Hivatala arra biztosítja a támogatást. Ha azonban saját bevallása szerint Budapesten él, akkor érthetetlen, hogy miért jár neki a támogatás - mondta a szocialista képviselő. 

Kerületi Újság a Facebookon

Hirdetés

Hirdetés

Ti küldtétek

91_budapest_500.jpg

Kerületi hírek

Illegális szemétlerakókat fogtak el Csepelen
2012 máj. 15 13:49 - csepel.huIllegális szemétlerakókat fogtak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Illegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen
2012 máj. 15 13:46 - csepel.huIllegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Illegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen
2012 máj. 15 13:18 - csepel.huIllegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Állampolgársági eskütétel Csepelen
2012 máj. 07 20:58 - ÖS

2012. május 7-én harmincöten kapták meg a magyar állampolgárságot Csepelen, a Polgármesteri  [ ... ]

Kőbányán lesz Magyarország legnagyobb bevásá...
2012 ápr. 26 09:15 - Kerületi ÚjságKőbányán lesz Magyarország legnagyobb bevásárlóközpontja


Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, Dr. Knut Volquardsen, az ECE Projektmenedzsment Budapest  [ ... ]

Csepel Ifjú Tehetségei 2012
2012 ápr. 26 09:01 - ÖS / csepel.huCsepel Ifjú Tehetségei 2012

Tizenegyedik alkalommal hirdették meg a Csepel-sziget Ifjú Tehetségei Regionális Képző- és Ip [ ... ]

Elhunyt a Vasas és a Csepel egykori futballistáj...
2012 ápr. 26 08:56 - Kerületi Újság

Elhunyt Boday Ferenc, a Vasas korábbi ifjúsági válogatott futballistája, aki bajnok is lett az  [ ... ]

Miért fut valaki 50 nap alatt 50 maratonit?
2012 ápr. 26 08:16 - Sport24.huMiért fut valaki 50 nap alatt 50 maratonit?

Csepeltől egészen Londonig fut Varga Norman azért, hogy az embereket szemléletváltásra ösztö [ ... ]

"Elsőkézből" - polgármesteri fogadóóra Kőb...
2012 ápr. 24 13:52 - Kerületi Újság

"Elsőkézből" Polgármesteri fogadó óra 2012.04.23.
jwplayer('avID_AVPlayerID_56 [ ... ]

Testületi ülés, 2012. árpilis 18. (videó)
2012 ápr. 24 13:48 - Kerületi Újság

Budapest Főváros XV. kerület Képviselő-testületének rendkívüli ülése 2012.04.18.
 [ ... ]

Testületi ülés, 2012. április 19.
2012 ápr. 24 13:45 - Kerületi Újság

Budapest X. kerület önkormányzatának testületi ülése 2012.04.19.
jwplayer('av [ ... ]

Testületi ülés, 2012. április 19. (videó)
2012 ápr. 24 13:42 - Kerületi Újság

Budapest XI. kerület önkormányzatának testületi ülése 2012.04.19.
jwplayer('a [ ... ]

Megújuló zöldterület a Dorozsmai utcában
2012 ápr. 24 13:34 - OSZI'95 Ingatlan Kft.Megújuló zöldterület a Dorozsmai utcában

Ha valakitől megkérdezzük, mi jut elsőként eszébe Zuglóról, azt mondja zöldövezet, és ez [ ... ]

Ki szállítja el az utcán fekvő állattetemeket...
2012 ápr. 23 11:55 - Kerületi Újság

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a közterületen észlelt állati tetemet az Önkormán [ ... ]

Kiadó a Csősztorony
2012 ápr. 23 11:49 - Kerületi Újság

Budapest mértani középpontja közelében bérbeadó Kőbánya egyik szimbóluma és büszkesége, [ ... ]

Halmajális lesz az Óhegy-parkban
2012 ápr. 23 11:46 - Kerületi Újság

Szeretettel várunk mindenkit május elsején az Óhegy parkban, ahol színes programok szórakoztat [ ... ]

Útfelújítás a budai várban
2012 ápr. 23 10:27 - Kerületi ÚjságÚtfelújítás a budai várban

Budapesten a Budai Vár területén, a 16-os buszcsalád útvonalán kezdjük meg a felújítási mu [ ... ]

Tisza István-szobrot avattak Zuglóban
2012 ápr. 23 10:23 - Kerületi ÚjságTisza István-szobrot avattak Zuglóban

A néhai miniszterelnök emlékéhez méltó helyen, a Zugló Önkormányzata által újonnan kialak [ ... ]

Kispest - Zárszámadás elfogadva
2012 ápr. 23 10:19 - Kerületi ÚjságKispest - Zárszámadás elfogadva

Pályázatot ad be az önkormányzat a természettudományos oktatás megújítására. A csütört [ ... ]

A Csevak Zrt. munkatársat keres
2012 ápr. 23 10:11 - Kerületi Újság

A Csevak Zrt. felvételt hirdet kontrolling munkatárs munkakörbe.

Tedd le.

Segítség a bajban

Legyél a tudósítónk!

Jól értesült vagy? Programot ajánlanál? Küldd el nekünk! Véleményedet is várjuk! A cikkekhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz.

Küldj fotót, videót!

Van egy jó fotód, videód Budapestről? Úgy érzed sikerült megragadnod valami érdekes témát? Küldd el a fájlt vagy a linket az info[kukac]keruletiujsag[pont]hu címre egy rövid leírással!

Szerkesztőket keresünk!

Szerkeszd valamely kerület(ek) oldalát és keress pénzt az oldaladdal! Szabad még:
Buda I., II., III., XI., XII., XXII. kerület
Belváros: V., VI., VII., VIII. kerület
Észak-Pest: IV., XIII., XV. kerület
Dél-Pest: XIX., XX., XXI., XXIII. ker.
Keress meg! 

Hírlevél



HTML formátum?

Partnereink

Hiánypótló szótárak a Tinta Kiadótól



Figyeljünk rájuk!

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) korábbi kampányához csatlakozott a keruletiujsag.hu is. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülők felelősségét a gyerekek médiafogyasztási szokásainak alakításában. Komoly veszélyekkel jár, ha a gyerekek ellenőrzés nélkül tévéznek. Ne a tévé nevelje a gyereket!

Népszerűségi mutató

Oldalainkat 541 vendég és 0 tag böngészi

Kerületi Újság - Videók