Bővülő zöldterület, új vízfelületek, ökologikus szemlélet szerint megújuló növényállomány – ezek a főbb célkitűzései annak a pályaműnek, ami első helyezést ért el a Városmajor fejlesztésének tervpályázatán.

A Budapest Fejlesztési Központ által kiírt, nyílt pályázat eredményhirdetésén a XII. kerület, a főváros és a kormány képviselői egyaránt méltatták a nívós terveket.

„A parkidegen funkciók kizárásával, a burkolt felületek csökkentésével, 240 év után először nőhet a zöldterület, a tervek szerint rögtön 15 ezer négyzetméterrel. Sőt, hogyha megegyezés születik a szabadtéri színpad elköltöztetéséről, vízfelület is lesz: egy tó a templom mögött, és egy kis ér az egykori Ördög-árok vonalán” – így összegezte a városmajori tervpályázat eredményét Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, a bírálóbizottság elnöke.

Az államtitkár a pályázat kapcsán is az együttműködés, a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, ezért is kért fel egy színes csapatot a közös munkára: a fővárost Budapest főépítésze és főtájépítésze, Erő Zoltán és Bardóczi Sándor, míg a XII. kerületet Hapszné Tarcsafalvi Eszter főépítész képviselte. A helyben aktív civilek, a Városmajori Parkbarátok Egyesülete részéről Unger Zsuzsa elnök, továbbá Puskás Péter énekes, a Woodapest faültető egyesület alapítója is részt vett a bírálati munkában. Rajtuk kívül egyetemi oktatók, az építészkamara, illetve zöld érdekvédők képviselői, független szakemberek alkották a zsűrit a parkmegújítást megvalósító kormányzat képviselőivel közösen.

„Az új Városmajor egy természetközeli pihenőkert és családbarát szabadidőpark lesz zöld tisztásokkal, napozóréttel, nagy tóval a közepén, játszóterekkel, közösségi sportpályákkal” – mondta el Fürjes Balázs. Hozzátette, hogy amennyiben a főváros vezetésével közösen sikerül a szabadtéri színpadnak új otthont találni, a helyén nagyobb tó készülne, mint amekkora az Orczy-kert tava. Arról is szólt, hogy a tájépítészek szabadon dönthettek arról, megőriznék-e a színházat, vagy sem – végül mindenki a színpad elköltöztetésével számolt terveiben.

elso_dij03

Pokorni Zoltán polgármester felidézte, hogy 2018-ban már kiírt egy pályázatot az önkormányzat a Városmajori Szabadtéri Színpad újratervezésére, az egykori kertmoziból ugyanis egy kelet-balkáni állapotokat mutató konténerváros lett. Problémát jelent – tette hozzá –, hogy az intézmény nagy autóforgalmat vonz, zajos és széttagolja a parkot. „Produkciói művészei értéket képviselnek, mára azonban komoly konfliktusforrássá vált, ezért jobb helyet kell találni neki a fővárosban” – összegezte a szabadtéri színpaddal kapcsolatos véleményét a kerület vezetője.

„A világjárványban minden korábbinál nyilvánvalóbbá vált, hogy elemi igény van a városi zöldterületekre, ezért mindent meg kell tenni a fejlesztésük, bővítésük érdekében” – jelentette ki Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója, aki arról is beszélt: az általa irányított szervezet a kormány megbízásából írta ki a tájépítészeti tervpályázatot, de a XII. kerületet és a fővárost is bevonták a bírálati folyamatba. Tájékoztatása szerint 14 pályaművet adtak be az anonim pályázatra, ezek közül 13 volt érvényes.

csaladi_foto01

A zsűri az OpenSpace Kft. tájépítész iroda és a Deichler Jakab Építész Stúdió Kft. csapatának tervét hirdette ki győztesként. Az OpenSpace Kft. ügyvezetője, Pápai Veronika elmondta, hogy a pályázati kiírás is segítette munkájukat, annak a szemléletnek a kiteljesítését, hogy egy biológiailag sokszínű területet tervezhessenek. Az anyagukban bemutatott növénytársulások nemcsak esztétikusak, hanem jól működnek együtt, azaz a környezeti terhelésnek jobban ellenállnak, és így a fenntartásuk is egyszerűbbé válik.

Pápai Veronika kitért rá, hogy a tervükben megpróbálták összefogni a jelenlegi, széttöredezett zöld struktúrát, igyekeztek nagyobb léptékű tereket adni a parknak. Az intenzívebb területhasználatot a szélekre helyezték, hogy a park belső részei fellélegezhessenek és egy működő zöldfelületi rendszerként, „zöld tüdőként” funkcionálhassanak.

(hegyvidek.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

Immár több mint 160 éves a Nemzetközi Vöröskereszt, amely napjainkban is számos területen segít és von be segítőket a közös, támogató cselekvésbe. A mozgalom nemzetközi napján arra is hozunk...
A felelős állattartás napja a Rex Kutyaotthon Alapítvány kezdeményezésére létrehozott magyarországi jeles nap, célja, hogy felhívja a figyelmünket arra, hogyan gondoskodjunk körültekintően...
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot. A MÁJUS 9-én 14 és 16 óra között tartandó eseményen élő zene várja a résztvevőket.
A méltóság megőrzése, a halál elfogadása, az életvégi döntések köré épült az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ) időseknek és a szociális szakma képviselőinek szervezett konferenciája. Az esemény...
A tavasz visszahozta a zsongást a Fény Utcai Piac környékére, e színes környezetben bújik meg a Lövőház utca egyik házában, a 31. szám alatt egy hasonlóan színes vállalkozás, a Színkör Alkotóműhely...
Az illetékes szervek tájékoztatása alapján, ezúton értesítjük a budavári lakókat, hogy május 8-10 között magasrangú külföldi delegáció tartózkodik a Budai Vár területén, ezért fokozott biztonsági...
2004. április 30-án, szokásától eltérően, színesben jelent meg az amúgy unalmasan szürke, akkor még nyomtatott formában is létező Magyar Közlöny. A piros-fehér-zölddel körbefont címlap sugárzó...
Ma az 1886-os chicagói tömeges munkássztrájk emléke előtt tisztelegünk: a nyolcórás munkaidő bevezetéséért küzdöttek a munkásszervezetek és a munkabeszüntetéshez csatlakozók e napon. Megmutatták...
Az elmúlt években a Szent János Kórház szakrendeléseinek többsége átköltözött a Kútvölgyi-tömbbe, itt azonban jelenleg nem működik gyógyszertár. A betegek igényei alapján Fonti Krisztina...
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a fővárosi patkányirtási feladatokat a Bábolna-Bio Zrt. végzi a Ronix Kft-vel együttműködve Deratizációs Központ Konzorcium néven. A szolgáltatás térítésmentes.
Visszaköltözött a megmentett fazekasmester a Vízivárosba, ahol nemcsak a szobor kapott új helyet, de környezete is megszépült.
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy 2024. 04.29-én hétfőn, a napnyugta utáni órákban (21:00-23:00) a III. kerület Kossuth Lajos üdülőpart 20. szám alatt, egyéni megrendelésre földi úton történő...
Egy régóta tervben lévő, jelentős felújítás valósul meg a Szent János Kórházban. Átfogó rekonstrukció kezdődött el a 26-os számú épületben, ahol az egyik legnagyobb forgalmú osztály, a traumatológia...
Itt a tavasz, feléledt a természet, ami a ház körüli munkákkal is együtt jár. A kerítések mindkét oldalán vannak a lakóknak teendőik: a közterületre kinyúló ágak, bokrok metszése, az ingatlannal...
Óbuda-Békásmegyeren napjainkban 12 nemzetiségi önkormányzat működik, és ez egyedülálló kulturális sokszínűséget biztosít kerületünknek. Az szintén tény, hogy a nemzetiségek jelenléte hazánkban a...
A JÓbuda Közösségi Alapítvány meghirdeti harmadik támogatási pályázatát, mellyel Budapest III. kerületében bejegyzett és itt tevékenykedő civil szervezetek, civil- és lakóközösségek, informális...
Közösségiteremtési különdíjat nyert el Önkormányzatunk a Jós utcai közösségi kert kialakításáért, amelyet a lakosság bevonásával hoztunk létre. Büszkeséggel számolhatunk be az újabb elismerésről,...
Sok kisgyerek álmodozik arról, hogy ha nagy lesz, állatokkal fog foglalkozni, ám ezt csak kevesen váltják valóra.

A címlapról

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.