Ortopéd szakorvos, üzemorvos, emellett a hagyományos európai gyógymódot ötvözi speciális akupunktúrás kezeléssel.

Édesanyja szintén orvos volt, ezért döntött úgy, hogy ő is az lesz, el is végezte Kínában az orvosi egyetemet. „Ha az önkormányzatnál dolgoznak, akkor kollégák vagyunk” – mondja mosolyogva, és közben teával kínál minket Vajda Péter utcai magánrendelőjében. A betegek egymásnak ajánlják, de gyakran a reumatológus vagy a háziorvos irányít hozzá, legyen szó lúdtalpas lábról vagy akut lumbágóról.

Miért jött Magyarországra?

Szerelemből. Kínában ismertem meg a magyar férjemet, és 1992-ben Magyarországra költöztünk. Nagyon nehéz volt, mert újra kellett kezdenem az orvosi tanulmányaimat angolul a Semmelweis Egyetemen. Harmincan voltunk akkor külföldiek, akik diplomázni szerettek volna, végül ketten – én és egy orosz fiú – végeztünk 1996-ban, én ortopéd szakvizsgát tettem 1997-ben.

Én vagyok az egyetlen Magyarországon, de még a környező országokban is, akinek megvan a nyugati és a kínai orvosi diplomája is.

Magyarországot nagyon szeretem, Budapest a Dunával a legszebb város.

Régóta van az Auróra utcai rendelőintézetben?

Először a Bajcsy kórházban dolgoztam, aztán a János kórházban, 2000 óta gyógyítok a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központban. Praktizáltam még Németországban is: 10 évig ingáztam Budapest és München között.

Megszokta a budapesti életet?

Nem volt nehéz. Egy Pekingtől 120 km-re fekvő 13 milliós városból, Tiencsinből származom. Budapest, lakosságszámát tekintve Kínában kisvárosnak számít (nevet). Egyébként rendszeresen utazom Kínába, legutóbb tavaly látogattam meg a rokonaimat. Egyedül a covidjárvány alatt nem mentem.

A kollégákkal milyen a viszonya?

A mi osztályunkon mindenki rendes, jól kijövök a munkatársaimmal. Az akcentusom miatt előfordul, hogy nem értjük egymást a betegekkel, ilyenkor az asszisztensem segít a kommunikációban.

Milyen panaszokkal keresik meg?

Leginkább mozgásszervi bajokkal fordulnak hozzám, ízületi fájdalmakkal, nyak-, derék-, csípő-, térd-, váll- és hátfájással. Ezek lehetnek akut esetek, mint egy sportsérülés, vagy akár hosszan fennálló krónikus problémák is. Sokan akkor keresnek fel, ha a hosszú ideje szedett fájdalomcsillapító már nem hat, a tablettáktól már gyomorpanaszaik is vannak, és azzal nyitnak: „Doktornő, maga az utolsó remény!”

Józsefvárosban sok kínai család él, megkeresik a bajaikkal?

Sokan járnak hozzám kínai betegek, igen. Azt tapasztalom, hogy a Magyarországra érkezett kínaiak első generációja hiába él itt már több mint 30 éve, nehezen beszélnek magyarul. A kommunikáció nagyon fontos, főleg ha betegségről van szó, ezért könnyebb hozzám fordulniuk a magánrendelésen. Az is előfordul, hogy megfázásos tünetekkel keresnek fel, de azt mondják, nem szeretnek a magyar háziorvoshoz menni, mert sokat kell várni és nehéz megértetniük magukat.

Miben más, mint a többi ortopéd szakorvos?

A nyugati típusú gyógymódokat vegyítem a keletivel, ezt kombinációs kezelésnek hívom. Ennek legfőbb eleme az akupunktúrás injekció. Gyakran a háziorvos vagy a reumatológus kolléga évekig kezeli a pácienseket, mielőtt hozzám küldenék. Vannak betegek, akik egy tízalkalmas akupunktúrás injekciókúra után azt mondják, újjászülettek.

A hagyományos akupunktúrás kezelés 2-3 ezer éve létezik Kínában, de 30 éves tapasztalattal a hátam mögött azt mondhatom, eredményesebb vegyíteni a kétféle gyógymódot. Mondok egy példát: sokan évek óta szednek porcképzőket, és arra panaszkodnak nekem, hogy nem hatnak. Én azt mondom, szedjék, mert rosszabb állapotban lennének nélkülük, viszont az akupunktúrás pontokra beadott injekcióval lesz igazán hatásos a kezelés.

Hogy ez működjön, abban hinnie is kell a betegnek?

Nem muszáj. Sokszor azonnal, pár perccel a kezelés után jobban lesz a páciens. Ez a bizonyíték arra, hogy működik. A többség úgy érkezik a rendelésre, hogy pontosan tudja, én nem csak a megszokott nyugati technikákat alkalmazom. Akik nem ismerik a hagyományos kínai akupunktúrás módszereket, azoknak fel szoktam ajánlani ezt a módot is, s legtöbbször elfogadják.

Korcsoportok és nemek tekintetében van különbség a kínai gyógymód eredményességében?

Ilyesmit nem tapasztaltam, de alapvetően az orvoslás minden területére igaz, hogy a fiatalabbakat könnyebb kezelni, mint az idős, krónikus betegséggel küzdőket. Mindentől függetlenül, valakinek elég egy kezelés, másnak egy teljes kúrát kell végigcsinálnia, és olyanok is akadnak – főleg idős emberek –, akik régóta szenvednek valamilyen betegségtől, ezért a kúra után havonta visszajárnak szintentartó kezelésre.

Milyen esetben nem alkalmazható a kombinált kezelés?

A panaszoknak mindig sok oka lehet: genetika, életmód, kor, időjárás-változás, műtéti indikáció, vagy akár ezek mind együttesen. A kezelésmód mindig a beteg tüneteitől függ. Például egy csípő- vagy térdműtött beteg esetében, ha nagyon nagy fájdalomra panaszkodik, valószínűsíthető, hogy cserélni kell a protézisét. Ilyen esetben nem működik a kombinált kezelés, műtétre van szükség.

A mozgásszervi problémákon túl milyen területen alkalmazható még az akupunktúra? ​

Hatékony a menopauza okozta tünetek enyhítésére, depresszióra, és akkor is, ha valaki fogyókúrázik vagy szeretne leszokni a dohányzásról. A migrénes fejfájások kezelésében például 80 százalékos a siker. Volt egy olyan betegem, akinek lebénult a fél arca. Hat-hét kezelés után látványos eredményt értünk el. Ha például azzal keresnek meg, hogy szeretnének leszokni a cigarettáról, akkor azt szoktam javasolni, először csináljanak meg egy ötalkalmas fél kúrát, és meglátják, csökkent-e a vágyuk a cigaretta után. Persze ilyenkor nagyon fontos az elszántság is, mint ahogy a fogyókúra esetében az életmódváltás is elengedhetetlen. A kezelések mellett gyógynövények és vitaminok alkalmazását is javasolni szoktam, mert sokkal hatékonyabb a kúra, ha egészséges egyensúlyba kerül a szervezet, ilyenkor az immunrendszer is megerősödik, ellenállóbb lesz a kórokozókkal szemben is.

A covidjárvány után tapasztalt bármilyen változást?

Határozottan megszaporodtak a mozgásszervi problémákra panaszkodók a covid után, ahogyan a magas vérnyomástól és légzési nehézségektől szenvedő betegek száma is megnőtt. Ezek a tünetek mind a posztcovid-szindróma jelei. A kombinációs kezelés ezekben az esetekben is segített, akárcsak a járvány alatt:

majdnem 400 beteget kezeltem, egyikük sem halt meg, nem alakultak ki később szövődmények sem.

Mit csinál, amikor nem dolgozik?

PhD-zek. Ez már egy évek óta húzódó folyamat a Pécsi Egyetemen. Azokon a napokon, amikor az egyetemre kellett mennem, hajnali 4 órakor keltem és este 9 órára értem haza. A témám az, amit a gyakorlatban is csinálok: a hagyományos nyugati orvoslás kínai gyógymódokkal kombinálva. Már csak publikálnom kellene, de nehezen haladok vele. Szégyellem is magam, hogy már évek óta húzódik, de nincs túl sok szabad kapacitásom a két praxis mellett. Azt kívánom, bárcsak be tudnám fejezni 2-3 éven belül.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új épületének, a Katasztrófavédelmi Intézet Speciális Képzési Központjának alapkőletételén jelentette be az egyetem rektora a Ludovika Gyűrű kialakítását is....
A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb palántaosztást szervezünk Erzsébetvárosban!
Döntsön ön is, ki kapjon díjat idén kiemelkedő egészségügyi munkájáért Terézvárosban!
Az önkormányzati és európai parlamenti választással egyidőben nemzetiségi önkormányzati választás is lesz. A választáson azok voksolhatnak, akik szerepelnek a nemzetiségi névjegyzékben.
Februárban rollerbolt nyílt a Bródy Sándor utcában, s megkerestük a tulajdonosát, hogy mit lehet tudni a rollerbiszniszről. Semsey Ágnes beszélt nekünk arról is, hogyan vett tőle rollert egy...
Kereskedett mostanában a Facebook erre használt felületén, a Marketplace-en? Akkor szinte biztos, hogy megkörnyékezték csalók. Az egyre gyakoribb csalások ellen lehet védekezni, ha nem akarjuk...
Ínycsiklandozó illatok, egyedi ízek és jó hangulat, azaz ki főzi a legjobb erzsébetvárosi pörköltöt?
Vasúti bérletre pályázhatnak a fiatalok, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket.
Napra pontosan nyolcvan évvel azután, hogy a nácik elhurcolták a Vörösmarty utcából, emléktáblát és botlatókövet avattak Jane Haining tiszteletére. A skót misszionáriusnőnek az volt a “bűne”, hogy...
Lakástulajdonosként mit szólna, ha elégedetlen lenne a társasházkezelővel vagy a közös képviselővel, de nem tudná akár 10 évig sem leváltatni? A Corvin sétányon több új építésű társasházban is ez...
Csökkent a bűncselekmények száma Józsefvárosban – ez derült ki a kerületi rendőrkapitányság éves beszámolójából az április 18-án tartott képviselő-testületi ülésen. A korábbiaktól eltérő, csupán...
Miben különböznek a női és férfi szerepek a roma családoknál, mint a nem romáknál? Vagy szerintük is a nőnek a konyhában a helye? Csakúgy, ahogy a magyar társadalom sugallja. Balogh Adrienn cikke.
Emléktáblát kapott Erzsébetvárosban a Magyar Költészet Napján (április 11), József Attila születésnapján a költő, a magyar líra óriása.
Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki a Kuratórium által meghatározott 33.700.000,- forint alapítványi vagyonra a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V....
Nyomoz a rendőrség egy társasház feljelentése nyomán, a ház (egykori?) közös képviselője, Gondos Judit rendszeresen egy olyan céggel végeztette el a házbeli felújítási munkákat, mellyel a...
Két terézvárosi rendőr segítségével jött a világra egy kisbaba néhány hete egy kórház hátsó bejáratánál. A tettre kész egyenruhásokat Soproni Tamás polgármester fogadta irodájában és ajándékkal...
A Lefkovicsék gyászolnak című filmben többek között a humoré, az emberi kapcsolatok törékenységéé és a mindent elsöprő szereteté a főszerep. A rendezővel, Breier Ádámmal beszélgettünk a gyászról, a...
Első, és lehet, hogy utolsó olimpiájára készül Szép Balázs, Terézváros sportolója. Az öttusázó nemcsak a párizsi részvételért küzd ezekben a hetekben, de komoly döntés előtt is áll: a játékok után...

A címlapról

Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik...
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.